Back to top

Útfelújítások és fejlesztések – idén is

Publikálva: 2024, február 29 - 06:19
Dunaszerdahely városa – lehetőségeihez mérten –, a lakosok igényeihez is igazodva a 2024-es esztendőben sem mond le a fejlesztésekről és a szükséges útfelújításokról, infrastrutrurális beruházásokról. Ezekről kérdeztük meg ezúttal Hájos Zoltán polgármestert.
Útfelújítások és fejlesztések – idén is

Idén is fontos területe az infrastrukturális tervezésnek, hogy milyen volumenű beruházásokat fogunk tudni befejezni vagy éppen megkezdeni az évben.

Még a múlt évi költségvetésünkben szerepelt, de tavaly végül nem sikerült két utca felújítását befejeznünk, egyrészt Sikabonyban a Nyírfa utcát, illetve a Fábry Zoltán utcát a nyugati lakótelepen. Így az év elején ez a két utca mindenképpen megújul.

A tervezésnél mindenképpen számolunk az előző évi, erre a célra megtakarított pénzcsomaggal is, így célunk a Kertész utca teljes felújítása, mellette a járdaszakasz megújítása és a kiemelkedő átjárók elkészítése is.

Ugyancsak szeretnénk megújítani Kukučín és a Jilemnicky utcát, valamint az Ádor utcában a gyalogjárdát is, vagy például a prioritások közé tartozik a sikabonyi temetőben a ravatalozónak, és a ravatalozó előtti területeknek a modern időknek és elvárásoknak megfelelő felújítása, így ott egy urnafal kialakításával, vagy az új kaputól egészen a Mindenszentek-templomig a járdaszakasz teljes körű rendbetételével. Ebben az évben még számolunk a Bécsi úton a közvilágítás kiépítésével, amely hozzá fog járulni a DAC Akadémiára járó fiatalok nagyobb biztonságához.

Tervezzük a közlekedésbiztonság szempontjából fontos, ún. kiemelkedő útkereszteződésnek a kiépítését is a Kisudvarnoki út és a II. Szent János Pál pápa út kereszteződésében, hogy ott is hasonlóképpen biztonságos legyen a forgalom, mint ahogyan a Tescónál a Kürti úton.

Ezen kívül, mivel a Szabó Gyula utcán, Nemeshodos felől érkezve elég nagy sebességgel érkeznek az autók, a lakosok igényelték ott forgalomlassító fekvőrendőrök kiépítését, így biztonságosabbá téve az ottani közlekedést.

S ha már a Szabó Gyula utcát említjük, mivel a Sikabonyi futballpálya és a Kertész utca közötti szakaszon nincs megfelelő járdaszakasz, azt is szeretnénk kiépíteni, a biztonságosabb gyalogos közlekedés segítésére.

Ahogy már korábban is ígértük, szintúgy szeretnénk megújítani és biztonságosabbá tenni a Sport utcát a Gyurcsó István utca kereszteződésétől egészen kifelé, a rákötő út csatlakozásáig – itt most ugyanis, ahogyan számoltunk is vele, megnövekedett a forgalom.

Emellett a Mező utcának az a része is megújulna, ami a Szövetkezeti utca és az átkötő út miatt most egyirányúsított lakótelepi részek között található – itt is a folyamatos és biztonságos közlekedést könnyítené az egyébként is eléggé rossz állapotban lévő útszakaszok felújítása.

Természetesen folyamatosan figyeljük a pályzati lehetőségeket is. Például pályázatot adtunk be a Barátság téri óvoda felújítására még a múlt évben – épp most várjuk ennek a projektnek is az elbírálását. Az új évben az elsők között adtunk be pályázatot a Szlovák Nemzeti Felkelés téri óvodának szintén a teljes körű felújítására, valamint tudomásunk szerint most márciusban újra kiírnak egy következő pályázatot, szintén a középületek energiagazdálkodásával kapcsolatos fejlesztésekre, ahol már a Rózsaligeti óvodával szeretnénk pályázni.

Mindezek mellett várjuk annak a projektnek az elbírálását, amelyet testvérvárosunkkal, Győrrel együtt adtunk be az Arrabona EGTC-n keresztül, amelynek alapító tagjai vagyunk, ez pedig a Vermes-villa teljes felújítása lesz. Vele párhuzamosan pedig Győrben újulna meg egy hasonló történelmi épület.

Ahogyan láthatjuk, számos fejlesztés vár ránk ebben az évben is, s ha a következő testületi ülésen, március 19-én a költségvetés módosítását jóváhagyják a képviselők, akkor rögtön neki is kezdhetünk a közbeszereztetésnek, illetve a projektek kivitelezésének és végrehajtásának.  

(Megjelent a Dunaszerdahelyi hírnök 2024/februári számában)

Ezt már olvasta?

Cookies