Back to top

Teltház előtt az Európa-ligáért

Publikálva: 2017, május 14 - 07:12
Három fordulóval a szezonvég előtt ismert a bajnok és kupagyőztes kiléte, már csak az Európa-ligába szóló fennmaradó két helyért folyik a harc. Öt együttes van még versenyben, közülük kettő ma a teltházas DAC Arénában csap össze. A DAC–Zólyombrézó mérkőzés vasárnap 14:20 órakor kezdődik.

Az utolsó kérdőjelek

A zsolnaiak három fordulóval ezelőtt megszerezték hetedik bajnoki serlegüket, míg a szlovák kupát a pozsonyi Slovan hódította el, és a Miava téli kilépését követően senki sem esik ki az élvonalból. Tehát a 2016/17-es idényben immár csak egy kérdés nyitott: melyik két csapat csatlakozik a Slovanhoz az Európa-liga selejtezőiben. A táblázat harmadik és negyedik helyéért három fordulóval a bajnokság vége előtt még öt együttes küzd, melyek közül kettő ma a stadionunkban mérkőzik meg egymással.

Régi ismerősök

A zólyombrézóiak a tabella harmadik helyezettjeként érkeznek Dunaszerdahelyre. Az őszi idény meglepetéscsapata és ezüstérmese nem kezdte jól a tavaszi szezont, az első nyolc játéknap után 0-4-4 volt a mérlegük, aminek Fabuľa edző itta meg a levét. A vasgyáriak a 29. fordulóig vártak első győzelmükre: az Aranyosmarótot 2:0 arányban múlták felül. Ekkor már Karol Praženica irányította mai ellenfelünket, aki tavaly Marić vezetőedző segítőjeként tevékenykedett Dunaszerdahelyen. Az ő irányításával mindkét eddigi mérkőzésén nyert a csapat, hiszen egy hete idegenben 2:0-ra legyőzték a Sároseperjest is az átmeneti, poprádi otthonában. Praženicán kívül további két régi ismerősünk is viseli a bordó mezt: a jobbhátvéd Matúš Turňa és a fiatal szélső, Róbert Polievka. Utóbbi a DAC-tól van kölcsönben Zólyombrézón, ma viszont nem léphet pályára - öt sárga lapja miatti eltiltását tölti.

A két csapat 5 legutóbbi egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:     

2015.08.29. - DACZólyombrézó 5:1, gólszerzők: Szarka 4, Ľupták - Mehanović, 4418 néző

2015.11.27. - ZólyombrézóDAC 0:0, 789 néző

2016.04.23. - DACZólyombrézó 1:0, gólszerző: Ljubičić, 4191 néző

2016.09.17. - DACZólyombrézó 0:0, 1263 néző

2017.02.18. - ZólyombrézóDAC 0:0, 1002 néző

Csúcsok és teltház

A múlt fordulóban tizenkettedik nekifutásra végre sikerült nyernünk Aranyosmaróton, és ezzel a sikerrel egyúttal három régi klubrekordot is átadtunk a múltnak. Zsinórban öt győzelem, 14 mérkőzést számláló veretlenségi széria, és sorozatban három idegenbeli siker - mindezeket először értük el klubunk élvonalbeli szereplése során.

A sikereken felbuzdulva hatalmas szurkolói érdeklődés övezi a 2016/17-es szezon utolsó hazai mérkőzést, hiszen már három nappal az összecsapás előtt elfogyott a hazai szektorokba szóló összes jegy! A Slovan elleni áprilisi rangadó után tehát másodszor lesz teltház az új DAC Arénában.                                                                  

Történelem

A vasgyáriak a harmadik idényüket töltik a Fortuna Ligában, ma kilencedik alkalommal mérkőzik meg a két együttes. Az eddigi egymás elleni mérleg a DAC-nak kedvez. Érdekesség, hogy a négy utolsó egymás elleni összecsapáson mindössze egyetlen gól esett. Tavaly tavasszal a 2015/16-os szezon utolsó hazai megmérettetésén (egyúttal a felújítás előtt álló öreg stadionunk búcsúmeccsén) Ljubičić gólja 1:0-s sárga-kék sikert hozott. A jelenlegi idényben kétszer is gólnélküli döntetlent játszottak egymás ellen a csapatok - ősszel a szenci átmeneti otthonunkban, akárcsak Zólyombrézón az első tavaszi fordulóban.

Táblázatok:

Teljes:

3. Podbrezová 27 12-8-7 32:24, 44 bodov

6. DAC 27 10-10-7 34:29, 40 bodov

Hazai pálya:

5. Podbrezová 14 6-5-3 20:15, 23 bodov

6. DAC 13 6-5-2 17:13, 23 bodov

Idegenben:

2. Podbrezová 13 6-3-4 12:9, 21 bodov

5. DAC 14 4-5-5 17:16, 17 bodov

Tavasz:

1. DAC 10 6-4-0 15:5, 22 bodov

8. Podbrezová 10 2-4-4 10:13, 10 bodov

Élvonalbeli mérleg:

DAC: 22. idény, 686 mérkőzés: 221-169-296, gólarány 773:1001

Podbrezová: 3. idény, 93 mérkőzés: 29-23-41, gólarány 107:124

(a Myjava elleni eredmények nélkül:

DAC: 22. idény, 684 mérkőzés: 220-169-295, gólarány 771:999

Podbrezová: 3. idény, 95 mérkőzés: 30-24-41, gólarány 109:124)

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):

Teljes: 8  4-3-1, gólarány 10:6

Stadionunkban: 4  3-1-0, 7:1

A Fortuna Liga 31. fordulójának műsora és eredményei:

Péntek, 2017. május 12., 19.00: SlovanPrešov (3:1)

Szombat, 2017. május 13., 19.00: ŽilinaSenica (3:2), RužomberokZlaté Moravce (2:1), TrnavaMichalovce (1:0)

Vasárnap, 2017. május 14., 14.20: DACPodbrezová

A DACPodbrezová bajnoki mérkőzés ma 14.20-kor kezdődik, játékvezetők Pavlík - Slyško, E. Weiss.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: DAC
Cookies