Back to top

Mervó Bence győztes meccsen debütált

Publikálva: 2017, május 10 - 09:55
Többhónapos kényszerpihenője után Mervó Bence végre ismét pályára lépett. Huszonkét éves magyar támadónk az Aranyosmarót otthonában debütált a szlovák élvonalban.

A fáradásos törés okozta hosszú kihagyás után vasárnap ismét pályára léptél. Emlékszel a sérülésed előtti utolsó találkozódra?

„Legutoljára egy felkészülési mérkőzésen léptem pályára még a téli felkészülés alatt a lengyel klubom színeiben. Akkor gólt lőttem, most nem, de bízom benne, hogy a következő összecsapáson már minden úgy működik majd, ahogy azt szeretném. Örülök, hogy győzött az együttes, a három pont a legfontosabb. Csapatként működtünk, amit jól mutatott az a tény is, hogy képesek voltunk hátrányból fordítani. A szívünk vitt minket előre.”

Amikor a 70. percben pályára kerültél, még hátrányban voltunk. Milyen utasításokkal küldött csatába László Csaba vezetőedző?

„Azt mondta, hogy játsszak Šafranko mögött, legyek közel hozzá, és támadjuk le az ellenfelet. Ezután sikerült két gólt is lőnünk, hála a tizenkettedik játékosunk buzdításának. Összességében egy hajtós, küzdelmes meccs volt, nem igazán szép. Csapatunk ezúttal inkább a küzdeni tudásban jeleskedett.”

Klubcsapataid valamelyikében részese voltál egy ötmeccses győzelmi sorozatnak?

„A tavalyi szezonban a lengyel együttesemnél volt egy kilenc találkozóból álló veretlenségi szériánk, de az nem volt ilyen jó, mint a mostani.”

Még három mérkőzés van hátra a bajnokságból. Mit vársz személyesen magadtól?

„Reméljük, hogy minden úgy alakul, ahogy azt szeretnénk, és folytatjuk a menetelést.”

Kinek tartozol hálával azért, hogy visszatérhettél a pályára?

„A rehabilitációs stábnak és magamnak, hogy türelmes voltam. Természetesen köszönettel tartozom az edzőnek is a bizalomért.”

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Címkék: Mervó Bence, DAC
Cookies