Back to top

Szlovákiában 670 ezer embert fenyeget a szegénység

Publikálva: 2017, április 28 - 08:34
A Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint Szlovákia népességének 12,7 százalékát, azaz 670 ezer embert fenyeget a szegénység.

Legnagyobb hátrányban a munkanélküliek vannak, hiszen közülük minden második ember a szegénység küszöbén él. A veszélyeztetettek csoportjába tartoznak az egyedülálló szülők és gyerekek is. Ebbe a kategóriába esik még a gyermekeiket nevelő egyedülálló anyák 30 százaléka.

"A szegénység azokat az embereket fenyegeti, akiknek éves bevétele kevesebb, mint 4171 euró"- közölte Ľudmila Uvančíková a statisztikai hivatal munkatársa. Az adatokat a Szlovák Statisztikai Hivatal közölte, a háztartások bevételét és életkörülményeit vizsgáló felmérése alapján, melyet minden évben elvégeznek az Európai Unió minden tagállamában.

"A szegénység egy olyan jelenség, melynek következményeit csökkenteni kell, mert nem csak az egyénre van hatással, hanem az egész társadalomra"- ismertette Alexander Ballek, a statisztikai hivatal elnöke.

A legveszélyeztetettebb rétegek

- a munkanélküliek 48 százaléka,
- a több gyermekes háztartásban élők 34,8 százaléka,
- az egy vagy több gyermeküket egyedül nevelő szülők 33,6 százaléka,
- a 18 év alatti gyermekek 20,9 százaléka.

A legszegényebb régiók

Jelentős eltérések vannak az egyes megyék között is. A legszegényebb Eperjes megye (18,6 százalék), és a Besztercebánya megye (15,3 százalék).

Magasabb mértékű a szegénység Kassa-, Zsolna- és Nyitra megyékben. Pozsony-, Nagyszombat- és Trencsén megyékben élő embereket fenyegeti legkevésbé a szegénység.

"Az előző évvel összehasonlítva a szegénység kockázatának mértéke minden megyében emelkedett, kivéve Trencsén-, a Besztercebánya- és Pozsony megyéket, ahol ez a kockázat csökkent"- állapította meg Ballek.

A nemzetközi összehasonlítást tekintve, eddig csak három ország adatai ismertek. Lettországban a lakosok 21,8 százaléka él a szegénység küszöbén, Magyarországon ez az arány14,5 százalék, míg Finnországban csak 11,6 százalék.

Forrás: gazdasag.sk

Ezt már olvasta?

Cookies