Back to top

Michael Knüppel kapta a 2023-as Vámbéry-díjat

Publikálva: 2024, március 22 - 10:50
Csütörtökön, március 21-én adták át ünnepélyes keretek közt a dunaszerdahelyi városháza dísztermében a Vámbéry Polgári Társulás díját, a Vámbéry Ármin-díjat, amely olyan személynek ítélhető oda, aki a Vámbéry-, illetve a keletkutatás terén nemzetközi mércével mérve is kimagasló eredményeket ért el.
Michael Knüppel kapta a 2023-as Vámbéry-díjat

A díjátadót, melyre ezúttal a Vámbéry Napok keretében került sor, Kovács Attila iszlamológus, vallástörténész, a Vámbéry Tudományos Kollégium tagja vezette.

Hájos Zoltán, városunk polgármestere örömét fejezte ki, hogy az idén is városunkban köszönthetjük a konferenciát, és annak vendégeit, akik Vámbéry szellemiségét tovább viszik – életét és munkásságát Dunaszerdahelyhez kötődően feldolgozva –, hisz Dunaszerdahely városa az, amely elindította útjára a nagy tudóst. Igaz ugyan, hogy Vámbéry nem városunk szülötte, de kimondottan Dunaszerdahelyhez kötődően fogalmazta meg magát, ezért is fontos, hogy szellemiségét megőrizzük – mondta köszöntőjében városunk polgármestere.

„Külön öröm, hogy fiatalok is részt vesznek ezen a díjátadón – célzott Hájos Zoltán a Vámbéry Ármin Gimnázium ünnepségen résztvevő diákjaira –, mert bízom benne, hogy ők is kapnak motivációt, hogy ők is hasonló eredményeket érjenek el a saját szakmájukban, és őrájuk is tudjon megfelelő módon büszke lenni a következő generáció. Vámbéry számunkra egy követendő példa, a munkássága, és az élete, és példa lehet a fiatalok számára is” – emelte ki Hájos Zoltán.

Dobrovits Mihály turkológus, egyetemi docens, a Vámbéry Polgári Társulás elnöke röviden bemutatta a társulás tevékenységét, kiemelve Hodossy Gyulát, aki a közösség motorja. Mint mondta, a társulás berkeiben végzett munkafolyamatnak része a most zajló konferenciasorozat is, amelyet már 23. alkalommal tudnak megszervezni, ennek pedig kiemelkedő eseménye a Vámbéry Ármin-díj átadása.

Az idei díjazott, Michael Knüppel professzor Vámbéry életének kutatása közben egy meglehetősen érdekes eseménnyel is foglalkozott. Mint mondta, a neves utazó, kutató, a turkológia úttörője életen nem szűkölködik olyan eseményekben sem, amelyek, úgy tűnik, elkerülték a későbbi életrajzírók figyelmét, pedig Vámbéry maga is kommentálta ezeket önéletrajzi írásaiban.

Az egyik ilyen, a szakirodalomban nagyrészt figyelmen kívül hagyott esemény egy csaló megjelenése volt, aki elolvasta Vámbéry utazási beszámolóit, majd úgy mutatta be azokat, mint aki személyesen tapasztalta és átélte volna a leírt élményeket.

„Maga Vámbéry önéletrajzi írásaiban láthatóan csak két helyen hivatkozik ezekre az eseményekre, és ebből az alkalomból megemlíti a szélhámos nevét is: William Daviest - kérdőjellel ugyan, mert nyilvánvalóan nem volt egyértelmű sem a név írásmódja, sem a keresztnév” – mondta el a professzor.

„Ahogyan Vámbéry Ármin számára a szélhámos megjelenése volt kellemetlen, úgy számunkra a forráshiányos helyzet zavaró, még akkor is, ha a téma „kriminológiai" dimenziója annyira érdekes és izgalmas – zárta érdekes előadását Michael Knüppel.

A Vámbéry-díj 2023-as díjazottját dr. Vásáry István, a Vámbéry Polgári Társulás tiszteletbeli elnöke mutatta be, méltatta munkásságát.

„Michael Knüppel professzor, a jelenkori turkológia, altajisztika, tunguzológia és etnológia jeles alakja. Munkássága hihetetlenül sokoldalú, a turkológia, altajisztika, tunguzológia, etnológia és politológia számos területét öleli át. Rengeteg cikkben foglalkozott Vámbéryvel és ezirányú munkásságának kétségkívül legfontosabb terméke a Vámbéry-bibliográfia immár 3. javított kiadása (Ármin(ius) Vámbéry (1832-1923) - Versuch einer Personalbibliogaphie. 3. verbesserte Auflage” – emelte ki méltatásában dr. Vásáry István.

A díj – amely Lipcsey György szobrászművész alkotása – ünnepélyes átadása után Hodossy Gyula, a Vámbéry Polgári Társulás alapítója és ügyvezetője szólt az egybegyűltekhez.

„Fontos, hogy legyenek példaképek, és elhangzott, hogy Vámbéry egy ilyen személyisége volt Dunaszerdahelynek, akire érdemes büszkének lenni. Ezt szem előtt tartva rendezzük a rendezvényeket – a konferenciákat, az iskolai beszélgetéseket, az ismeretterjesztést“ – hangoztatta Hodossy Gyula.

Michael Knüppel díjazása kapcsán kiemelte, nagyon fontos és értékes döntés született, amikor a Vámbéry Tudományos Kollégium megítélte neki a díjat, mivel egyedülálló, példa nélküli és örvendetes dolog, hogy Vámbéryről szóló bibliográfiája megszületett, melyből megismerhetjük Vámbéry életének azon területeit is, amelyekkel eddig kevésbé foglalkoztak.

A Vámbéry társulás ügyvezetője rövid beszéde végén megköszönte Knüppel úrnak, hogy Kínából ide utazott és fontosnak tartotta ezt a díjat átvenni, megköszönte Hájos Zoltánnak és Dunaszerdahely város önkormányzatának, hogy mindig támogatta a társulás tevékenységét.

Az ünnepélyes díjátadót Bertók István Liszt- és Harmónia-díjas zongoraművész játéka foglalta keretbe.

Szöveg és kép: Rózsár Vince

Ezt már olvasta?

Cookies