Back to top

Masszi János: Nem kell félni, számítottunk erre

Publikálva: 2020, október 9 - 11:08
Dunaszerdahelyen közoktatási intézményben elsőként a Jilemnický utcai szlovák tannyelvű alapiskolában jelent meg a koronavírus. Sajnos azonban az esetszámok növekedésével párhuzamosan várható volt, hogy valamelyik másik iskola is jelent majd hasonló esetet. Az újabb megbetegedés a Vámbéry Ármin Alapiskolát érinti, ott egy ötödikes tanulónál igazolódott be a fertőzés. Masszi János igazgatóval beszélgettünk.
Masszi János: Nem kell félni, számítottunk erre

– Mikor derült ki, hogy az egyik gyermek megfertőződött?

– Október 8-án este nyolc órakor tájékoztatott a Dunaszerdahelyi Területi Közegészségügyi Hivatal, mint intézményvezetőt, illetve jeleztük az osztályfőnöknek, hogy egy diák teszteredménye pozitív lett. Számítottunk rá, várható is volt, sajnos azonban most először kell élesben megtapasztalnunk a protokollt.

– Melyek voltak az első lépések?

– Úgy osztottuk be a feladatokat, hogy az osztályfőnök intézi az osztály részéről a tanulókkal, illetve a szüleikkel az információátadást, mi, a vezetőség pedig az érintett tanítókkal. Az volt a higiéniai hivatal utasítása, hogy 14-éig kerüljenek karanténba – azért addig, mert mert az utolsó kapcsolat az érintett tanulóval 4-én volt. Ugyancsak a közegészségügyi hivatal intézi, hogy minden vele kapcsolatba lépő személy tesztelve legyen. Ők vették fel a kapcsolatot az osztállyal és a tanárokkal is, tőlünk adatokat kértek, amiket megkaptak. A kollégák esetében megpróbálnak gyorsan reagálni, azaz már most szombaton tesztelnek, aminek vasárnap meg is lesz az eredménye. Az érintett tizenhat kolléga közül, aki negatív lesz, az természetesen folytathatja majd a tanítást, amikor a higiéniai hivatal rábólint. A diákok esetében pedig szerdáig lesznek meg a teszteredmények.

– Jelezni kellett a város felé is az eseményeket?

– Igen, még tegnap este értesítettem a fenntartót, vagyis a várost, ugyanígy a szemafor alapján az oktatási minisztérium által megadott linken, amelyet épp emiatt alakítottak ki, jelentettem be a változást. Ezzel párhuzamosan már reggel intéztük, hogy a kollégák, akik otthon maradtak, elkezdték a távoktatást, elsősorban az éritett 5B osztályban.

– Az iskolában milyen a légkör?

– Kicsit másabb ez a helyzet, mint a márciusi időszak volt, de próbálunk hozzá alkalmazkodni, igyekszünk oldani a szükséges dolgokat. Június 1-je óta eleve intenzívebb az iskolában a fertőtlenítés – kilincsek, osztályok, folyosók, mellékhelyiségek stb. –, most erősebb vegyszerekkel és tisztítószerekkel dolgozunk.

Az érintett osztályban már reggel megtörtént a teljes fertőtlenítés, ott minden felületet, kilincset, széket, asztalt, szekrényt, polcot letisztítottunk, emellett pedig egy ózongázzal tisztító gépet is behelyeztünk a tanterembe, amely sajnos csak kölcsönben van nálunk, de próbálunk beszerezni egyet mi is.

Egy külsős cégtől pedig pluszban megrendeltünk a közös területekre is egy fertőtlenítést.

Másrészt az intézkedéseink a maradék tanári állomány felé irányulnak, vagyis oldjuk a tanítást, a helyettesítéseket, a mindennapi feladatokat.

– Kell aggódnia a szülőknek?

– Véleményem szerint nem kell, hiszen erre számítani lehetett – erre fel vagyunk készülve a kollégákkal egyetemben. A közegészségügyi hivatal intézi a szükséges dolgokat, mi pedig az iskolán belül teszünk meg minden tőlünk telhetőt a gyerekek és a kollégák biztonsága, egészségének védelme érdekében. „Rendes üzemben működünk”, tanítunk tovább, de természetesen fel vagyunk készülve a részleges vagy a teljes távoktatás bevezetésére is, ha arra esetlegesen sor kerülne. Mást sajnos mi sem tehetünk – reménykedve várjuk, hogy enyhüljön Európában, s a világon is ez a rendkívüli járványhelyzet.

Nagy Attila

Ezt már olvasta?

Cookies