Back to top

Hájos Zoltán: „Kézzelfogható eredményeket várunk”

Publikálva: 2024, április 2 - 17:32
2024. március 27-én, azaz múlt héten szerdán tartott kihelyezett ülést a Szlovák Kormány Galántán, amelyen a Galántai és a Dunaszerdahelyi járással kapcsolatos kérdések is szóba kerültek. Egyebek mellett a Dunaszerdahely melletti, 63-as útra várt két körforgalom kérdése is. Mivel az akkori sajtótájékoztatón nem tértek ki mindenre, erről kérdeztük Hájos Zoltán polgármestert.
Hájos Zoltán: „Kézzelfogható eredményeket várunk”

Az ülésnek azon a részén, amelyen a járásokat érintő konkrét témákat ismertették, nekünk, mint meghívott polgármestereknek is lehetőségünk volt részt venni és fel is szólalni. Mindenképpen gesztusértékűnek éreztem a meghívást, hogy a kormányülésen részt vehettek a polgármesterek, a megyei képviselők, vagy a megyeelnök, amire a régiónkban még nem volt példa. Számunkra, polgármesterek számára pedig nem csak megtisztelő, de tanulságos is volt, hiszen szót is kaptunk a galántai és a dunaszerdahelyi járásokat érintő napirendi pontok vitájában. A kormánytagok pedig általános tájékoztatást kaptak a két járást érintően, a GDP alakulásáról, az adóbefizetések mértékéről, valamint a munkanéküliségi rátáról.

Amikor a kormány egy-egy régiót e módon felkeres, megnézi, milyen igények merülnek fel a térségben, mert bár egy-egy régióból a miniszterek felé érkezik számos kérvény, mégis nagyon kevés jut el olyan szintre, hogy a kormány is foglalkozzon a felmerülő igényekkel.

Ezúttal itt arra szeretnék utalni, hogy végre a kormány a kormányhatározatban foglalkozott a 63-as úton a Karcsai úti körforgalom, valamint a Metrans melletti körforgalom kiépítésének a kérdéskörével.

Előzményként tudni kell, hogy a pódatejedi polgármester és jómagam, de a Metrans képviselői is már több mint egy évtizede „szélmalomharcot” folytattunk a Szlovák Útügyi Igazgatósággal (Slovenská správa ciest), akik az állam részéről kompetensek a kérdésben. Ugyanis az államot ebben az ügyben a Szlovák Útügyi Igazgatóság képviseli, mivel az első osztályú 63-as számú út állami közút, így az államnak a feladata a kívánt körforgalmat megépítenie, nem Dunaszerdahely Város Önkormányzatának és nem is a Nagyszombat Megyei Önkormányzatnak!

Eddig sajnos nem sok a kézzelfogható eredmény. Az elvi szintű építkezési engedélyt (územné rozhodnutie) a Dunaszerdahelyi Közös Építési Hivatal adta ki, mivelhogy a kataszterünkben található az érintett terület, a tervdokumentációt nem az állami utak kezelője, a Szlovák Útügyi Igazgatóság dolgoztatta ki, hanem a dunaszerdahelyi kataszterben működő kereskedelmi társaság, a Metrans Danubia Rt. finanszírozott.

Még a parlamenti választások előtt találkoztunk a régi vezérigazgatóval, hogy megbeszéljük, hogyan tudnánk együttműködni az adott körforgalmak kiépítése ügyében. Sajnos a mai napig sem került a részükről aláírásra az ezzel kapcsolatos megállapodás. Azóta az útügyieknél megtörtént a vezetői csere, mi már március 1-jén az új vezérigazgatóval is találkoztunk, sürgetni, mihamarabb legyen már együttműködés, jöjjenek a kézzelfogható eredmények. Ugyanis a Szlovák Útügyi Igazgatóság feladata elsősorban megoldani a körforgalom kiépítésénél az érintett területeken a telekrendezést, illetve ők kérvényezhetik a speciális építési hivatalnál az építkezési engedély kiadását.

Végre most értünk el oda, hogy már a kormány is foglalkozik az említett két körforgalomnak a kiépítésével, „magasabb szintre” emelve azt. Úgy látom, ha nem lenne a kormányhatározat, akkor további évek telnének el kézzelfogható eredmény nélkül.

Most azonban már a Szlovák Kormány tette kötelezővé a Szlovák Útügyi Igazgatóságnak, hogy foglalkozzon a korforgalmak ügyeivel, és bizonyára el is fogja majd számoltatni. Itt megjegyezném, hogy ha ez nem valósulna meg ez év végéig, akkor figyelmeztetni tudom a kormányhivatalt, hogy a Szlovák Útügyi Igazgatóság passzív és nem hajlandó konkrét lépéseket tenni.

De lássuk, konkrétan mit is mond a kormányhatározat! A C9-es pontjában találjuk, hogy a Szlovák Kormány megbízza a közlekedésügyi minisztériumot azzal, hogy a Szlovák Útügyi Igazgatóság kössön Dunaszerdahely városával egy olyan együttműködési megállapodást, amelynek a tervdokumentáció elkészítése lesz a célja. Itt megjegyzem, hogy ennek a tervdokumentációnak az elkészítése már előrehaladott állapotban van, ezt már a Metrans Danubia Rt. elkészítette. De nem ez a lényeg. A lényeg a határozatban szereplő mondat másik felében van, azaz a Szlovák Útügyi Igazgatóság köteles kiírni a közbeszerzési eljárást a körforgalom a kivitelezőjére, amely feltételezi, hogy a közbeszerzés megkezdése előtt, megtörténik a telekrendezés, valamint a jogerős lesz a körforgalommal kapcsolatos építkezési engedély is.

Ezt erősíti a kormányhatározat C12-es pontja, amelyben a Szlovák Útügyi Igazgatóságnak kötelezettséget ad, hogy közbeszerzési eljárást indítson el az 1/63-as és a 3/1418-as (Karcsai) úti körforgalom kivitelezőjével. Tehát azáltal, hogy az egyik körforgalom a C12-es pont alapján már előrehaladott stádiumban van, hiszen ott már van építkezési engedély és tervdokumentáció is, ott már azt a feladatot kapta meg a miniszter, hogy kivitelezőt versenyeztessen. A Metransnál még nem vagyunk abban a stádiumban, mint a Karcsai úti körforgalom esetében, hogy ott lenne érvényes építkezési engedély, így ott elsősorban és értelemszerűen először a projektdokumentáció elkészítéséről szól a feltétel, és majd a telekrendezést és az építkezési engedély kiadását követően lehet a kivitelezőt versenyeztetni.

Egyébként a többi pontokban, akár Galánta, akár Szered, akár Nagyszombat tekintetében, hasonlóképpen kötelezték a minisztert, hogy bizonyos feltételeket oldjon meg 2024. szeptember 30-ig, illetve ez év december végéig – aszerint, hogy az egyes útszakaszok milyen elkészülési fázisban vannak.

Ez pedig arról szól, hogy a kormány részéről van szándék a helyzetet megoldani, és bizonyára van arra mechanizmusa is, hogy a minisztérium felé hasson, amely saját keretein belül megfelelő pénzösszeget kell elkülönítsen arra, hogy ezeket az útszakaszokat megépítsék. Megjegyzem, nem nagy pénzekről, nem milliárdokról beszélünk, hanem több esetben százezer euróról…

A kormányülésen felhoztam azt is, hogy az útkereszteződésekkel kapcsolatosan már 2013-ban volt egy járási biztonsági tanácsi ülés, amelyen a környező települések polgármestereiként szorgalmaztuk körforgalom kiépítését ezen a két útszakaszon, tekintettel arra is, hogy a kereszteződésekben számos halálos kimenetelű közúti baleset is történt. Tehát az információk, a kérések több mint tíz éve eljutottak a belügyminiszterhez és a közlekedési minisztériumba is, mégsem mozdult semmi az állam részéről. Most azonban a kormányhatározat értelmében ennek a két helyszínnek megoldódni látszik a problémája.

A kormányülésen egyébként mind az önkormányzatok, mind a civil szervezetek részére több ezer eurós vissza nem térítendő támogatásokról is döntött a kormány, Dunaszerdahely esetében például 40 ezer euróról, amelyet szeretnénk a Rózsaligeti gyermekjátszótér felújítására fordítani.

Természetesen más is szóba került, egyeben mellett felhívtam a kormány figyelmét arra is, hogy a dunaszerdahelyi a járások között az utolsó, ahol a járási hivatalnak nincs ügyfélközpontja. Ahol 21. századi körülmények között személyi igazolványt, útlevelet, autópapírokat vagy egyéb más, az állam részéről kiállított okmányokat lehet intézni. Dunaszerdahelyen maga a járási hivatal is bár állami tulajdonú épületben található a Bartók Béla sétányon, az a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium kezelésébe tartozó épület, holott a járási hivatal mindenhol a belügyminisztérium alá tartozik.

Ezen kívül arra is felhívtam a kormánytagok figyelmét, hogy Dunaszerdahelyen a járási rendőrparancsnokság épülete mennyire lepusztult, leamortizált állapotban van. Hasonlóképp, mint a járási rendőrkapitányság előtti, parkolónak csúfolt autóleálló is. Az a „parkoló” is borzalmas állapotban van: ha esik, sártenger várja az odaérkezőket, ha meleg van, akkor meg a port kénytelenek nyelni a kapitányság épületében intézkedni kívánók.

Kértem őket, ezekre is próbáljanak megoldást találni, hiszen nem csak a dunaszerdahelyiek számára, hanem a járás 120 ezer lakosa számára is fontos lenne az állam részéről a megfelelő szolgáltatásokat megfelelő minőségben is biztosítani.

Ezt már olvasta?

Címkék: Hájos Zoltán
Cookies