Back to top

DAC B/Nyékvárkony - Komárom 0:0

Publikálva: 2016, október 18 - 10:56
Gólnélküli döntetlen a rangadón. Már kilencnél tart juniorcsapatunk veretlenségi szériája, de a listavezető elleni mérkőzésből többet is kihozhatott volna a DAC B. A kiegyenlített első játékrészben Slávik tizenegyest hárított, fordulás után azonban már csak a vendégek térfelén zajlott a játék, a Komárom kapuját azonban nem tudtuk bevenni.

FC DAC 1904 B/Nyékvárkony - KFC Komárno 0:0

2016.10.16., vasárnap, 14.00

Játékvezető: Drobec - 350 néző

DAC B/Nyékvárkony: Slávik - Zsivkovics, Szépe, Pagáč, Davis - Kontár, Nagy (68. Bazsó) - Vida, Sandal (85. Tóth), Černák – Almási. Edző: Branislav Fodrek.

Edzői értékelés

Branislav Fodrek: „A közönség egy nagyon jó harmadik ligás mérkőzést láthatott mindkét féltől, csak a gólok hiányoztak. Merem állítani, hogy jobbak voltunk, nagyon akartuk a győzelmet. Volt pár gólhelyzetünk, de nem sikerült betalálnunk. A fiúkat csak dicsérni tudom, minden erejüket a pályán hagyták, az utolsó sípszóig küzdöttek a három pontért. Paradox módon a vendégek voltak közelebb a gólhoz, Maťo Slávik az első félidőben tizenegyest fogott. Ez volt egyébként az első jelenet a kapunk előtt, amikor is egy gyors kontra végén az ellenfél veszélyeztetni tudott. A hazai meccseink nagyon hasonlítanak egymásra, az ellenfél mélyen behúzódva védekezik, számunkra pedig gondot okoz áttörni a védelmi falon, a tizenhatosban nem vagyunk eléggé rámenősek. A tegnapi teljesítménnyel elégedett vagyok, bár természetesen nyerni akartunk. A meccs forgatókönyvét, és a kihagyott tizenegyest tekintetve végül be kell érnünk az egy ponttal."

A következő fordulóban esedékes DAC B-Vágsellye mérkőzést november 9-re halasztották, juniorcsapatunk így legközelebb két hét múlva vasárnap, október 30-án 14.00-tól az ŠK Šurany vendégeként lép pályára.

Forrás: fcdac.sk

Ezt már olvasta?

Cookies